Műsorvezető / Shine DJ

Krista Lajos (KristaTata)

KristaTata zene iránti rajongása már tizenéves korában, a 70-es években elkezdődött. Akkoriban azzal kísérletezett, hogy szalagos magnóra mondta fel az előadó vagy az együttes nevét és utána indította el a zenét. A konferálás és a szórakoztatás élménye fokozatosan teljesedett ki nála, ami az 1980-ban induló diszkózásban ért célba igazán. Az 1995-ös év és a Gyula Rádió startja nagy mérföldkő volt az életében és zenei karrierjében egyaránt, hiszen itt zenei szerkesztővé és zenei műsorok vezetőjévé válhatott. A következő útja Békéscsabára, a Start Rádióhoz vezetett. Visszaemlékezései szerint életének ez volt a legszebb időszaka, hiszen azt csinálhatta amit szeretett. Sokan kérdezik tőle, hogy miért hívják Őt KristaTatának? Beceneve eredete még a régi rádiós időkből származik, amikor is a 70-es, a 80-as és a 90-es évek zenéit játszotta műsoraiban nagy szeretettel és odaadással, ezért a fiatal rádiós kollégái – akik leginkább az aktuális napi slágerekben voltak otthon –  azt mondták róla, hogy olyan „tatás” zenéket játszik, így elkeresztelték Őt KistaTatának. Azóta a magánéletben és a diszkóban is így hívják. KristaTata zenei különlegességeivel hetente egyszer, az esti órákban találkozhatnak a Shine Fm Rádió hallgatói!